Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Sajtóközlemények

csütörtök, október 7, 2021 - 14:41
,

A mára már rendhagyónak számító Itthon is van jövő fórum X-ik kiadása keretében motivációs előadásokat, támogatási és pályázati lehetőségek bemutatását követhették figyelemmel a fiatalok. A 2021. október 6-án, 11 órától megrendezésre kerülő fórum Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége és Hargita Megye Tanácsa szervezésében jött létre, melynek moderátora az ügynökség vezetője Cilip Árpád volt.

Minden fiatalnak szüksége van egy példaképre, ezért az esemény díszvendégeként Románia ezüstérmes, ifjúsági és sportminiszterét, Novák Károly Eduárdot kértük fel, hogy tartsa meg motivációs előadását, Miért ne add fel címmel. A miniszter kiemelten beszélt a sport fontosságáról, mint egy egészséges életvitel feltételéről és elmondta, hogy a fiataloknak jól meg kell határozzák céljaikat: azt kell eldönteniük, hogy mik is szeretnének lenni, sok kitörési lehetőség van, csak akarni kell. A kiváló sporteredményeket elérő politikus hangsúlyozta: inkább veszítsél bátran, mint ne csinálj semmit gyáván!

hétfő, szeptember 13, 2021 - 13:28
, ,

Szeptember 11-12. között, a Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság és a Magyar Kulturális Intézet szervezésében valósult meg a 2021-as év első Ozosep kiállítása és vására Bukarestben. Az eseményen a hagyományos és helyi termékek bő kínálatából válogathattak az érdeklődők.

Megvásárolhatóak voltak a hagyományos eljárással előállított, adalékanyagoktól mentes élelmiszerek: hentesáru, sajtkülönlegességek, mézek, lekvárok és szörpök. A kézműves termék kategóriában, az érdeklődők fából készült ékszereket és kreatív, hagyományos jellegű dísztárgyak közül is válogathattak.

A jó időnek köszönhetően sok érdeklődő kilátogatott.

hétfő, szeptember 6, 2021 - 12:24
, , , , , ,

Nagy érdeklődés övezte a 2021. szeptember 3-5 között megrendezésre kerülő XIV. Székelyföldi Lovas Ünnepet, ami a Krigel Sportklub, Hargita Megye Tanácsa és alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége támogatásával került megrendezésre.

Az érdeklődők több mint hetven programból válogathattak, ki-ki szíve szerint tekintette meg a kutyakiállítást, a kutya showt, a lovas kaszkadőrök bemutatóját, a szürke marha bemutatót, a fogadható versenyt, a huszár karusszelt, valamint a rönkhúzó versenyt egyaránt.

csütörtök, szeptember 2, 2021 - 14:18
, ,
Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezésében szeptember 1-én délután pályázati kerekasztal beszélgetésre került sor Csíszentsimonban. Péter Sándor, az ügynökség aligazgatója és Fancsali Kálmán, pályázatíró szakember az ügynökség gazdaságfejlesztést támogató tevékenységeit mutatták be, majd sor került az aktuális pályázati lehetőségek ismertetésére is.
Az idő teltével az a tapasztalat, hogy nagy szükség van az ilyen jellegű fórumokra, hisz hiába találkozik a médiában egy pályázati kiírással valaki, ha nem tudja mire van pontosan szükség egy vissza nem térítendő támogatás igényléséhez. Pályázni nem bonyolult, csak jól kiforrt ötlettel kell nekiindulni, és meg kell felelni a pályázati kiírás szerinti kritériumoknak: terület, állatállomány, jogi forma, stb.
csütörtök, szeptember 2, 2021 - 14:01
, ,

Rendkívül nagy érdeklődés övezte a Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége és az Arbor Vállalkozók Szövetsége közös szervezésében, augusztus 31-én, kedden délután megszervezésre kerülő Vállalkozói Estet. A Szilágyi vendéglőben sorra kerülő eseményen több mint 170 gyergyó térségi vállalkozó vett részt, ahol családias hangulatban került bemutatásra néhány vállalkozás tevékenysége, termékeik és szolgáltatásaik, valamint megosztották vállalkozásaik alapításának lépéseit is, jó példát mutatva a vállalkozni vágyóknak.

csütörtök, szeptember 2, 2021 - 14:22
,

Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezésében szeptember 1-én, délelőtt pályázati kerekasztal beszélgetésre került sor Csíszentdomokoson. Péter Sándor, az ügynökség aligazgatója és Fancsali Kálmán, pályázatíró szakember az ügynökség gazdaságfejlesztést támogató tevékenységeit mutatták be, majd sor került az aktuális pályázati lehetőségek ismertetésére is. Az a tapasztalat, hogy fontos megbízható forrásból informálódni a vissza nem térítendő támogatásokról, hisz egy pályázat lebonyolítása során számos kérdés és buktató is felmerülhet. Ezen kérdések részletes átbeszélésére van esély a pályázati kerekasztal-karaván helyszínein, melyek Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége szervezésében valósulhatnak meg. A fiatalok itthon maradása érdekében ezek a lehetőségek kihasználása elengedhetetlen! Nagy lehetőséget látunk a 100%-os finanszírozásu pályázatokban. Forduljon bizalommal az ügynökséghez!

hétfő, augusztus 23, 2021 - 14:17
, , , ,
Szombaton, több mint száz fiatal lovas mérte össze tudását a VI. Regionális Díjugrató Bajnokság V. fordulóján Székelyudvarhelyen a Csicser Lovardában.
A versenyen öt kategóriába nevezhettek a fiatal lovasok, két ügyességi és három díjugrató csoportba. Volt 10 év alatti ügyességi és 10 év fölötti ügyességi kategória, valamint a díjugratásban az akadályok magassága szerint volt 70-80 centiméteres, 90-100 centiméteres és 100-110 centiméteres kategória. Ráadásként a verseny végén staféta versenyszámot is rendeztek, amelyet legvégül ‒ a közönség szórakoztatására ‒ a „humán” staféta követett, amelyen a lovasoknak ló nélkül kellett végigszaladniuk a pályán és átugraniuk az akadályokat.
A versenyen Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője úgy fogalmazott, látható, hogy évről évre javul a lovassport-események szervezése Székelyföldön.
Vasárnap, augusztus 15-én a Tusnád községi sportpályán a Száguldó Lovas Egyesület Hargita Megye Tanácsa Fejlesztési Ügynökségével közösen szervezték meg az Alcsíki Lovasnapot. Az eseményen a fogathajtás volt főszerepben.
hétfő, augusztus 23, 2021 - 13:50
, , , ,
Hargita Megye Tanácsának alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, Csíkszereda Önkormányzata közreműködésével augusztus hónapban is megszervezte a Helyi és Hagyományos termékek havi vásárát.
Hargita Megye Tanácsa oszlopcsarnokánál több mint 40 élelmiszer termelő, valamint a Promenádon több mint 20 kézműves termelő várta a vásárlókat!
Ezúttal is bőséges volt a termékkínálat.
A Helyi és Hagyományos termékek következő havi kiállítása és vására szeptember 18.-án lesz Csíkszeredában.
hétfő, augusztus 2, 2021 - 10:47

Háromnapos rendezvény keretén belül, 2021. július 30. - augusztus 1. között a borszéki Reménység sípályán idén is jelen voltak a székelytermék védjegyes termelőink. Az érdeklődők válogathattak a különféle méz és lekvárkészítményekből, valamint a kiállított fonott kosarak, használati tárgyak és szalmakalapok bő kínálatából. A vásárlók megkóstolhatták az etédi pálinkaféléket is.

péntek, július 23, 2021 - 11:57
, ,
A járványügyi előírások betartásával, 2021 július 17-én, Hargita Megye Tanácsának alárendelt intézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, Csíkszereda Önkormányzata közreműködésével megszervezte a hagyományos, helyi és székely termékek júliusi kiállítását és vásárát. Az eseményen több mint 50 élelmiszer termelő, valamint a Promenádon több mint 20 kézműves termelő állította ki termékeit.

Oldalak