Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Vállalkozóbarát Hargita megye

A program célja, hogy a köz- és magánszféra, illetve a gazdasági élet többi szereplője közti kapcsolatot erősítse. Ennek érdekében az Ügynökség gazdasági fórumokat szervez a vállalkozóknak, polgármestereknek, közintézményeknek, a közbirtokosságok képviselőinek, ahol alkalom nyílik arra, hogy a más régiókban, más országokban bevált jó gyakorlatokat megosszák, majd gyakorlatba ültessék a későbbiekben.

A vállalkozóbarát Hargita megye elnevezésű program tehát egy olyan kedvező klíma megteremtésére irányul, ahol a köz- és magánszféra együttműködése, illetve egy mindkét irányban jól működő információáramlás megteremtése által a vállalkozók problémáit, nehézségeit gyorsabban és hatékonyabban lehet orvosolni, illetve a bürokrácia csökkentésével és a rendszer átláthatóságának növelésével hatékonyabbá válhat az ügyintézés.

Az Ügynökség közvetítő szerepe révén hozzájárul a hatékony együttműködés útjába álló akadályokat próbálja felszámolni, a találkozások során azonosított problémákat kiértékeli, javaslatokat tesz az érintett intézmények felé, és lehetőségeihez mérten segít a nehézségek felszámolásában.

Program felelos: 

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá szeptember 10-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Artur Nalbandyan, Örményország Lorj tartományának kormányzója Gyergyószentmiklóson az örmény közösségi házban. Az örmény küldöttség testvérmegyei és gazdasági kapcsolatok kialakítása érdekében érkezett Hargita megyébe, több napos látogatásuk alatt gazdasági fórumokon vettek részt a megye térségeiben, illetve kulturális programokra látogattak el.

Image: 
Date of event: 
vasárnap, szeptember 10, 2017 - 12:00
Address: 
Petőfi Sándor Tér 4 szám

Gazdasági fórum a csíki, udvarhelyi és gyergyói – maroshévízi zónában lévő vállalkozók számára, szeptember 8-9-10-én, amelyen meghívottként jelen lesz egy örményországi küldöttség is, amely a Lori régió vezetőiből és Örményország romániai nagykövetéből áll.  A küldöttség érdekeltségi köre a megyénk gazdasági szférájának a megismerése, valamint a gazdasági együttműködés elindítása.

 

A gazdasági forumok pontos időpontjai:

Csíkszereda 8 szeptember 2017 - Hargita Megye Tanácsa 19-es terem - 9:30 óra

Kilyén Beata, az ügynökség ideiglenesen kinevezett igazgatója szerint az egy éves tevékenység során arra törekedtek, hogy a megye gazdasági fejlődésében katalizátor szerepet töltsenek be, megteremtve azt a kapcsolatot, amelynek révén a közintézmények és a vállalkozók eredményesen, egymást segítve működhetnek együtt.

Image: 
Date of event: 
csütörtök, december 22, 2016 - 10:30
Address: 
Hargita Megye Tanácsa, Szabadság tér 5. szám

Hargita megye fejlestési ügynökségének évvégi kiértékelő fóruma

Nagy sikernek örvendett a pénteken, november 25.-én Gyergyószentmiklóson megszervezett gazdasági konferencia. Tavaly indította útjára Hargita Megye Tanácsának fejlesztési ügynöksége és az ARBOR Vállalkozók Szövetsége közösen az említett konferenciát.

Image: 

Hargita Megye Tanácsa alintézményének, a fejlesztési ügynökségnek és az ARBOR Vállalkozók Szövetségének közös szervezésében jöhetett létre az a gazdasági konferencia, amelyre november 25.-én, pénteken került sor Gyergyószentmiklóson. Ahhoz, hogy a konferencia létrejöhessen, és gördülékenyen lefolyhasson, külön köszönet jár a főtámogatónak és helyi partnernek, az ARBOR munkatársainak, akik nem csak a szervezésből vették ki a részüket, hanem a rendezvény moderátorának szerepét is Bajkó Tibor, az ARBOR Vállalkozók Szövetségének elnöke töltötte be.

Image: 
Date of event: 
péntek, november 25, 2016 - 10:00
Address: 
Maros Szálloda - konferenciaterem, Testvériség sugárút 2. szám

A kerekasztal-megbeszélésekre intézményvezetőket, szakembereket, polgármestereket és parlamenti képviselőket is meghívtunk, hogy az érdeklődők első kézből kaphassanak információkat.

Oldalak