Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Csíkszentdomokos Önkormányzata által május 3-4-e között került megszervezésre a IX. Csíkszentdomokosi Lovasnap, ahol sokszínű és változatos lovas programmal várták az odalátogatókat. Társszervezőként jelen volt Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete és a Kriegel sportklub.

Május 3-án, pénteken egy jó hangulatú szekeres túrán vehettek részt az érdeklődők, akiket a pihenőhelyen ebéddel és élőzenével vártak a szervezők. Ezt követte egy lovas konferencia, ahol Dr. Suba Kálmán állattenyésztő mérnök a lótenyésztésről, Bajkó Tibor lovassport-mester pedig a Hargita megyei lovazási lehetőségekről beszélt. A konferencián sok lovas szakember és hobby-lovas érdeklődő vett részt.

Szombaton díjugratással kezdődött a program, a versenyzők 70 és 90 cm-en mérték össze ügyességüket. Ezt követte a fogathajtás, és a vicces hajtás, amit szintén nagy érdeklődéssel fogadtak a nézők. A rönkhúzó verseny népszerűségét bizonyítja a 15 jelentkező, akik két kategóriában mérték össze lovaik erejét.

Záró programként Pászka Lehel székely lovasíjász és csapata színvonalas bemutatóját tekinthették meg a nézők.