Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Hargita Megye Tanácsa és alintézménye Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége közösen 2019. január 30.-án “Polgármester találkozót” szervezett. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy a helyi önkormányzatok polgármestereivel, illetve a megye elöljáróval közösen átbeszélésre kerüljenek az elmúlt évek tevékenységei, sikerei, és a 2019 év tervei.

A rendezvény keretében Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kihangsúlyozta, hogy fontos az eddigi tevékenységeket folyatni, illetve minél jobban összpontosítani az eredményekre, a megye fejlődése érdekében. Kiemelte, hogy olykor vannak nehézségek, viszont mindig keresni kell a legjobb megoldásokat, közösen együttműködve sikereket elérni, és minél több pályázati forrást kihasználni.

Antal Lóránt szenátor ismertette az eddigi terveket az országos költségvetéssel kapcsolatban. Majd ezt követően kiemelte, hogy mindent megtesznek, hogy a térség érdekeit minél jobban képviseljék a fővárosban.

Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének igazgatója a polgármesterekkel történő egyeztetések során, kiemelte, hogy az idei év fontos, mivel sok olyan programot visz az Ügynökség, amelyeknek sikeressége nagyban függ a helyi önkormányzatok rugalmasságától, hozzáállásától.

A rendezvény során, a résztvevőknek lehetőségük volt megismerni több székely védjeggyel rendelkező termelőt, akik bemutatták kis vállalkozásukat és színvonalas, minőségi termékeiket. Lehetőség volt megismerni a HelvienShop által készített hagyományos népies ruhákat, Luka Szabó Katalin által készített kézműves termékeket, illetve Szőcs Rezső által készített Jamy ínyencségének.


 

Csíkszereda, 2019. február 4.