Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Hargita Megye Tanácsa partnerként vesz részt az E-Cool projektben a többi kilenc ország mellet. A 60 hónap futamidejű projekt célja a fiatalok vállalkozás ösztönzésének fejlesztése. Ehhez több találkozóra is sor kerül a partnerekkel, illetve a helyi érintettekkel egyaránt. A projekt célja a jó példák és gyakorlatok megismerését követően egy olyan akcióterv kidolgozása, amely hasznosítja a megismert tapasztalatokat és fókuszál a helyi igények sajátosságaira.

A szeptember 28-án, pénteken Székelyudvarhelyen megrendezett I. Helyi Érintett találkozón több fiatal vállalkozó és szabadúszó is bemutatkozott, a helyi döntéshozók mellett. Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának térségi alelnöke és Antal Lóránt RMDSZ-es szenátor egyaránt a projekt fontosságát hangsúlyozta.

A köszöntő szavak után érdekes történeteket hallhattak a jelenlévők a vállalkozásokat illetően. Van aki a 0-ról kezdte és járta be a különböző folyamatokat és van, aki mára már több vállalkozást is magáénak tudhat.

Hargita Megye Fejlesztési Ügynökég részéről Király Szabolcs az “Itthon vagy külföldön? Vállalkozó vagy alkalmazott lenni?” című előadás keretében ismertette, hogy a mostani fiataloknak - akik a munkaerő piac jelentős részét teszik ki majd a jövőben - milyen jövőbeli elképzeléseik vannak a munkavállalást illetően.

Két felmérés is ismertetésre került. Az első részeredményeiből ismertetésre került a résztvevők számára, hogy akik jelenleg külföldön dolgoznak, mekkora összegért jönnének haza és erősítenék a helyi munkaerőpiacot. A második felmérés eredményei rámutattak arra, hogy a Hargita megyei végzős diákok hol képzelik el a jövőjüket 10 év múlva.

Emelett bemutatásra került a Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség által nemrég elindított „Gyerehaza” online platform, amely lehetőséget biztosít, hogy kérdéseket tegyenek fel a megyei fiatalok, bármilyen őket érintő témakörben. A „Gyerehaza” platform a következő linken érhető el: https://adehar.ro/gyerehaza

A résztvevők a bemutatók végén közösen döntötték el, hogy létrehoznak egy munkacsoportot a projekt akciótervének kidolgozását illetően.

A találkozó azért is volt fontos, hogy a soron következő partnertalálkozókra kiválasszuk azokat a fiatal vállalkozókat, akik majd jó példaként mutatkoznak be a partnerországok számára – hangsúlyozta Gál Kinga, az E-Cool projekt menedzsere.

A találkozó végére csatlakozott a Századvég kutatóintézet is, aki egyfajta információgyűjtést végzett a fiatal vállalkozók körében a későbbi gazdasági kutatáshoz, amit Székelyföldön végeznek.

A találkozón készült fotók elérhetők az esemény közösségi oldalán:
https://www.facebook.com/events/551186968657818/permalink/553037455139436