- Erdőgazdálkodási konferencia és kerekasztal a megyeházán -
Hosszútávú erdőgazdálkodásra van szükség Hargita megyében! – hangzott el november 26-án, kedden délben a csíkszeredai megyeházán szervezett konferencián. A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége neves szakembereket, érintett vállalkozókat, közbirtokossági vezetőket hívott meg az erdős konferenciára és az azt követő kerekasztalra.
Cilip Árpád, Hargita Megye Fejlesztési Ügynökségének vezetője és egyben az esemény moderátora köszöntő szavait után ismertette az ügynökség tevékenységeit, elmondta: a Székely termékek promoválása, a befektetésvonzás és a fiatalok itthon maradásának szorgalmazása mellett egy másik aktuális problémakör, amivel az ügynökség foglalkozik, az az erdős téma. Cilip Árpád kiemelte: azért gyűltünk össze, hogy összesíthessük ki-milyen problémával szembesült a fa értékesítése kapcsán, valamint helyi összefogás által, a konferenciát követően a kerekasztal megbeszélésen próbáljunk megoldást keresni ezekre.
A meghívottak között Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Bajkó Tibor az Arbor Vállalkozók Egyesületének elnöke voltak. Továbbá Porzsolt Levente a Háromszéki erdőtársulás kezdeményezéséről, Demeter László az Erdeink természetvédelmi irányvonala és Kádár Tibor Erdőkitermelés jövője címmel tartottak előadást. Melles Előd az Erdészeti ágazat ernyőszervezetei, lobbi-tevékenység, befektetések címmel tartott előadást.
– AZ RMDSZ közel 30 éves tevékenységének egyik legfontosabb eredménye a jelentős részben Székelyföldet érintő közbirtokossági rendszer felélesztése és újraindítása. Az elmúlt egy évtizedben az európai uniós mezőgazdasági támogatásoknak (APIA), illetve a fa viszonylag magas felvásárlási árának köszönhetően a székelyföldi közbirtokosságok rendszeres és jelentős juttatásban tudták részesíteni tagjaikat. A problémák elsődleges okát a rohamosan csökkenő faárak jelentik, amelyek tekintetében a monopolista pozícióba került fafeldolgozók a csődbe ment, bezárt székelyföldi fafeldolgozó vállalkozások hiányában alacsony szintre tudták csökkenteni a felvásárlási árakat. Most erőfölényükkel visszaélve érdekeiknek megfelelően határozzák meg az árakat. Indokolt, hogy információkkal, háttéranyagokkal segítsük az Országos Versenyhivatalt a fafelvásárlási piacot uraló nagyvállalatok ellen – ebben kérte a konferencián részt vevők segítségét Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.
Megítélése szerint társadalmi vitára van szükség a székelyföldi faipar helyzetéről, a székelyföldi faipar szereplőinek, illetve közbirtokosságainknak össze kell fogniuk. Meg kell néznünk, kikre számíthatunk a székelyföldi faipar feltámasztásában, ugyanis helyi faipar hiányában megmarad továbbra is a közbirtokosságaink kiszolgáltatottsága.
– Nagy hangsúlyt kell helyezni az innovációra, a termékfejlesztésre, elsősorban az energetika és a klímavédelem területén, kell erősíteni a székelyföldi közbirtokosságok mögötti tudásbázist – summázott a konferencia megnyitóján Borboly Csaba megyeitanács-elnök.
A konferencia végén került sor a kerekasztal megbeszélésre, ahol konkrét kérdések kerültek megvitatásra. Konkrét példa hangzott el arra, hogy közbirtokosságok is pályázhatnak, van aki gyümölcsfeldolgozót vásárolt pályázat útján. Megoldandó problémaként állapították meg azt, hogy a 40%-ban erdős területetek, mezőgazdasági területként vannak nyilvántartva, viszont ezeket az erdészetek erdős területként kezelik.
Csíkszereda, 2019. november 26.