Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő fejlesztési ügynökség

 

Erdőgazdálkodás

A ,,Konzultáció, informálás és technikai segítségnyújtás az erdőgazdálkodásban és az ezzel összefüggő témakörökben” című program fő célja, hogy részt vegyen a ,,Nemzeti Vidékfejlesztési Program” projektjeinek a megvalósításában, amelynek nyolcas fejezete tartalmazza az erdőgazdálkodással kapcsolatos speciális döntéseket.

Több európai program és pályázat megvalósítása szükséges a környezet, az erdei menedzsment és tervezés, a biodiverzitás és biomassza, az erdők és a fafeldolgozó ipar fenntarthatóság területén, mivel ezek a területek kifejezetten relevánsak megyében, olyanok, amelyek folytonosságát fenn kell tartani.

Program felelos: 

Pogány-havas Natura 2000 Gondnoksága, Homoródkarácsonyfalva Közbirtokossága és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége közös szervezésben kíván - egy komplex természetvédelmi program keretében - az erdőkitermeléssel dolgozó személyek képzéséhez hozzájárulni.

Kép: 
Az esemény dátuma : 
kedd, december 4, 2018 - 16:03
Cím: 
Homoródkarácsonyfalva

Pogány-havas Natura 2000 Gondnoksága és Homoródkarácsonyfalva Közbirtokossága közös szervezésében jöhet létre az a program, amelynek fő célja a biztosnágos fakitermelés.

A kezdeményezéshez csatlakozik Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége is.

Hargita Megye Fejlesztési Ügynökség figyelmet szeretne fordítani a precíziós gazdálkodás fokozott ismertetésére, éppen ezért 2018. június 4.-én, hétfőn, a „Venczel József” Szakközépiskola erdészeti technikus X. osztályának diákjai laborlátogatáson vettek részt a Hargita Megye Talajtani és Agrokémiai hivatalánál.

Kép: 
Az esemény dátuma : 
hétfő, június 4, 2018 - 10:31
Cím: 
Haladás u., 22 sz.

2018. június 4.-én, hétfőn, a „Venczel József” Szakközépiskola erdészeti technikus X. osztályának diákjai laborlátogatáson vesznek részt.

Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság, Csíkszentsimoni „Fenyves” Közbirtokosság, Csíkszentsimoni erdészet és Csíkszentsimon Polgármesteri Hivatala közös szervezésében 2018. április 17.-én facsemete ültetésre került sor Csíkszentsimonban. Az egész napos eseményen három iskolából (Endes József Általános Iskola, Csíkszentsimon; Tívai Nagy Imre Szakközépsikola, Csíkszentmárton; Venczel József Szakközépiskola, Csíkszereda) érkező, több mint száz diák 3000-nél több lucfenyő csemetét ültetett el.

Kép: 
Az esemény dátuma : 
kedd, április 17, 2018 - 08:00
Cím: 
Csíkszentsimon határa

Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége, Hargita Megyei Erdészeti Igazgatóság, Csíkszentsimoni „Fenyves” Közbirtokosság és Csíkszentsimon Polgármesteri Hivatala közös szervezésében 2018. április 17.-én, Csíkszentsimonban csemeteültetésre kerül sor. Az egész napos eseményen három iskolából (Endes József Általános Iskola, Csíkszentsimon; Tívai Nagy Imre Szakközépsikola, Csíkszentmárton; Venczel József Szakközépiskola, Csíkszereda) érkező, több mint száz diák lucfenyő csemetét fog ültetni.

Az esemény dátuma : 
péntek, december 15, 2017 - 11:00
Cím: 
Szabadság tér, 5 sz.

"Erdőkultúra, erdőpedagógia" térségi szakmai fórum kerül megrendezésre 2017. december 15-én, pénteken Hargita Megye Tanácsának Márványtermében.

Oldalak